Idén az első napon látogattunk ki a rendezvényre, kissé letörten, mivel az utolsó pillanatban Wilander és Becker nem tudott elindulni. Pat Cash már tavaly is játszott, annyira nem vagyok tőle elájulva, de persze érthető, hogy ennyi idő alatt nem tudtak senki mást beszervezni. Becker helyére Stefan Edberg jött, a nagy ellenfél, akinek nagyon örültem.
Kezdődött egy szórakoztató, teniszt csak olykor-olykor mutatott Noah - Cash mérkőzéssel, ahol jókat nevettem, nem volt erőltetett a túlzott poénkodás (mint tavaly időnként Muster esetében). Meccs után lehetett dedikáltatni, Noah türelmes, kedves volt, klassz lett a közös fotónk.
El is érkeztünk a legjobb meccshez: Leconte - Edberg. Edberg nagyon szeretett volna bizonyítani, ennek köszönetően Leconte is komolyan vette a játékot. Pazar labdamenetek voltak, élmény volt nézni. Leconte került ki győztesen a csatából. Meccs utáni dedikáláson Edberg-gel váltottunk pár szót, a sapkám tetszett neki, mondta, hogy Roger a legnagyobb :)
Egy páros meccs volt még hátra, amiből nem sokat láttam, mert nem volt tétje, ill. Bahrami emlékeztet valakire, akit nagyon nem szeretek.
A mellettem ülő fickó és a nője az utolsó félórára érkeztek meg, mutogatták a jegyüket azzal, hogy: "ez a mi helyünk, itt ülünk...". Nevetséges volt, meg az is, hogy a saját nője mellett kezdett csajozni. Nem értem az ilyeneket, de a nőt se, aki ezt eltűri.
